Az anyatejes táplálás és az allergiák megelőzése. Bevezetés a tejsavbaktériumok világába.
Allergiás tünetek megjelenése a születéstől kezdve: asztma, ekcéma, csalánkiütés
Az utóbbi évek kutatásai bizonyították, hogy az anya étrendjében lévő tehéntej- és tojásfehérje-molekulák (béta-laktoglobulin és ovalbumin) az anyatejbe átjuthatnak, és az anyatejesen táplált újszülöttekben allergiás reakciót idézhetnek elő. Ha az átjutó allergének mennyisége meghalad egy szintet (50 mg/l), akkor a csecsemőnél hasmenés, kólika, nyugtalanság, hányás és bőrkiütés jelentkezhet. Ugyanez történhet akkor is, ha a baba az élet első három hónapjában kis mennyiségű tehéntejet kap. Ebből adódóan a gyermeknek nem javasolt a tehéntej legalább 12 hónapos korig, de sok esetben a 3 éves kor eléréséig is csak „babatejet” (enzimesen bontott, hidrolizált tehéntej-alapú élelmiszert) tanácsolnak az allergia hajlamát hordozó kisgyermeknek. A gyermekközösség kerülését szintén ez utóbbi időhatárig javasolják, bár 2 éves kor után már kisebb az esélye a fertőzések allergiás vagy asztmatikus következményeinek. A tehéntejfogyasztás és a csecsemőkori allergiák közötti összefüggések ismeretében szomorú tény, hogy a 6-12 hónapos csecsemőknek még jelentős része ma is tehéntejet kap, annak ellenére, hogy gyermekorvosa nem ajánlja.
A gyerekkori asztmák esetében általában 10%-ban áll étel (mint primer, kimutatható oki tényező) a probléma mögött, de valószínűsíthető, hogy sok esetben az étel befolyásoló (szekunder vagy promoter tényező) a folyamatra nézve. Az anyatejes táplálás ideje és az anya dohányzása itt komoly befolyásoló tényező.
Az allergiás bőrbetegségeknek számos válfaja létezik, ezek közül a leggyakoribb az ekcéma és az urticaria. Az ekcéma (atópiás dermatitis) veleszületett hajlamon alapuló betegség, amely kiterjedt bőrgyulladással jár együtt. A betegség gyakrabban fordul elő gyermekeknél és nem anyatejjel táplált csecsemőknél. Csecsemőkorban az anyatejes táplálás nagyban késleltetheti a bőrtünetek megjelenését. Egyes szakmai vélemények szerint a tehéntej és tojás kerülése a terhesség és a szoptatás alatt fontos tényező a megelőzést illetően. A szoptatás alatti helyes diétával legalább 30–50%-ban várható klinikai javulás az ekcémás kisgyerek állapotában.
Létezik-e „anyatej-allergia”? Ismét fókuszban a tehéntej kiiktatása
Természetesen ilyen allergia nincs, ez a szoptatós anya tehéntejbeviteléből adódó probléma.
A tehéntejfehérjére érzékenyek száma a múlt század első felében jelent meg tömeges méretekben a tehéntej tápszerként való alkalmazása miatt. (A tejcukor-érzékenység az intoleranciák témakörébe sorolandó, itt most a tehéntejfehérje-allergiáról van szó) A statisztikák szerint 1948 és 1979 között közel negyvenszeresére emelkedett az érintettek száma a világon. Korunkban a csecsemőtáplálásban bekövetkezett szemléletváltozásból adódóan csökkenő tendenciát mutat a tejallergiás csecsemők száma. A tej kazein nevű fehérjéje az esetek többségében a 3 éves kor alatti gyermekeknél okoz panaszokat. Kizárólagos szoptatás idején az anya étrendjéből kiválasztódhatnak az anyatejbe tehéntejfehérjék is, így (kb. 0,5%-os gyakorisággal, azaz 200 tejfogyasztó anyukából 1 esetben) előfordulhat ilyenkor is tejérzékenység a csecsemőnél. Ebből adódóan a szoptatás hónapjai alatt érdemes háttérbe szorítani a tejfehérjét tartalmazó ételeket. A kialakuló tünetek elsősorban a tápcsatornát érintik a babánál, ezen belül is hányás, hasmenés, kólika, bélrendszeri vérzés léphet fel. Ezekhez társulhatnak légúti tünetek is, mint a rhinitis, a köhögés vagy a bronchitis, és olyan bőrtünetek, mint az ekcéma és urticaria (csalánkiütés). Csecsemőknél étvágytalanságot, nyugtalanságot és gyakori éjszakai sírást is feljegyeztek a problémával összefüggésben.
A fel nem ismert tehéntej-allergia súlyos, életveszélyes állapothoz vezethet csecsemőkorban. A felszívódási zavarok komoly hiányállapotot idézhetnek elő. Az irodalmi adatok szerint a csecsemőkori tejallergia 3-4 éves korban megszűnik, azonban e gyermekek 30–50%-a későbbi életkorban is érintett marad, mivel a „kinőtt” allergia „visszaköszönhet” felnőttkori légzőszervi allergiák formájában. Ilyenkor tehát nem táplálék-, hanem inkább légúti allergia jelenik meg.
A tehéntej csecsemő- és gyermekkori fogyasztásával több más kórképet, illetve állapotot összefüggésbe hoznak egyes szakemberek. Az Egyesült Államokban a vashiányos vérszegénység, a fiatalkori cukorbetegség és bizonyos fertőző betegségek mutattak kapcsolatot a tehéntej bevitelével. A tejallergia kezelésére már 1929-től kezdve szójatejet, illetve szójafehérje bázisú tápszereket javasoltak a szakemberek, ám sajnos a tehéntej-allergiások egy része a szójára is érzékennyé válik, így ez a helyettesítés nem jelent minden beteg számára megoldást. Az új generációs növényi tejek rizst, kókuszt, borsót, zabot és olajos magvakat (mandulát, kesudiót) tartalmaznak, nyilván ezekben az esetekben is figyelembe kell venni az esetleges intoleranciákat.
Több esetben a tehéntejallergiások jó tapasztalatokról számolnak be kecsketej fogyasztása esetén, és nagy megelégedettséggel fogyasztják az ilyen alapú termékeket. A nagy érzékenységű immunológiai tesztek azonban a tehéntej-allergia fennállása esetén más állat tejének fogyasztásakor is káros immunreakciókat mutattak ki (néma allergia). A kazeinre érzékeny szervezetbe tehát nem tanácsos kecskétől vagy egyéb állattól származó tejfehérjét juttatni, még abban az esetben sem, ha ez utóbbiak nem járnak kellemetlen tünetekkel.
A laktózérzékenység kapcsán megemlítendő, hogy az állatvilágban az emlősöknél a születés utáni időszakban a legerősebb a laktázaktivitás, az anyatejtől való leválasztás után az aktivitás csökken, illetve megszűnik. Érthető is ez, hiszen a felnőtt emlősnek nincs módja sem saját, sem más fajok tejének fogyasztására, így szervezetében a laktózenzim jelenléte felesleges. Világszerte a felnőtt lakosság háromnegyede laktózérzékeny. Ez az érték Európában átlagosan 15%, ahol északról dél felé haladva az érzékenyek száma nő. (Emiatt is áll át a szervezet és a bélflóra az anyatejes táplálás után a laktóz diszacharidról a glükóz- és fruktózalapú oligoszacharidokra, erről későbbiekben még szó lesz.)
Beszéljünk egy kicsit a tejsavbaktériumokról!
Említésre kerültek a hasznos flórát alkotó tejsavbaktérium nemzetségek között a Lactobacillus (röviden L.) és a Bifidobacterium (B.) törzsek, melyek hatásairól külön is érdemes szót ejteni. A laktobacillusok a természetben növényi nyersanyagokon, gyümölcsökön, élelmiszerekben (tej, tejtermékek, pácolt húsáruk, bor, gyümölcslevek, stb.), illetve az emberi és állati szervezetben (száj- garatüreg, emésztőrendszer, hüvely) a normál flóra támogató tagjaiként vannak jelen. Az ún. obligát cukorbontók közé tartoznak, vagyis glükózt (szőlőcukrot) hasznosítanak. A nemzetségen belül a L. bulgaricus, L. lactis és L. helveticus homofermentatív glükózbontású, azaz a glükózból csaknem 100%-ban tejsavat képeznek. A L. brevis és L. fermentum ugyanakkor heterofermentatív cukorbontók, és tejsav mellett etanolt, ecetsavat és szén-dioxidot is előállítanak a glükóz hasznosítása során. A laktobacillusok a női urogenitális traktusban védőhatást fejtenek ki a kórokozókkal szemben, amelyet nemcsak az alacsony pH, hanem a hasznos mikrobák által termelt protektív anyagok is biztosítanak. Megelőző és terápiás felhasználásuk három fő betegség, illetve kockázat esetén javasolt: gyomor-bélrendszeri rendellenességek (gyomor- és bélgyulladás, székrekedés, gyomorsavtúltengés, hasmenés, stb.), emelkedett szérum-koleszterinszint, valamint daganatképződés nagyobb valószínűsége esetén. Hasznosságukat az a tény is alátámasztja, hogy a mediterrán Balkánon a pázsitfüveken található közismerten egészségvédő probiotikus törzsek között számos Lactobacillus törzs is helyet foglal. A L. casei törzset a Magyar Tejgazdasági Kíséleti Intézet (MTKI) neves kutatója, Tomka Gábor professzor izolálta az 1950-es évek második felében.
Egy másik igen értékes nemzetség a Bifidobaktériumok, amelyek főként bél végső, oxigénben hiányos területein élnek (obligát anaerob) és az előbbi családdal együtt nagy szerepet vállalnak a bélfal védelmében és a belső kommunikációban (cross-talk). A rendkívül hasznos Bifidobacterium bifidum törzset ugyancsak az említett Intézet híres kutatója, Pulay Gábor professzor, 1960-ban izolálálta humán forrásból, és csecsemők, gyermekek és felnőttek szervezetében egyaránt aktívnak és hasznosnak bizonyult.
Említeni érdemes még a Streptococcusok (Str.) nemzetségét, közöttük a legismertebb prebiotikus törzs a Str. thermophilus is kiemelkedően előnyös tulajdonsággal bír. E családon belül vannak olyan ritka törzsek, amelyek egyben saját prebiotikum (ún. exopoliszacharid, EPS) termelésére is képesek. Ez utóbbit Szakály Sándor professzor (MTKI) vezetése alatt működő kutatócsoport izolálta 1979 és 1981 között. Az említett három nemzetség (Lactobacillus, Bifidobacterium és Streptococcus) egyes tagjai tehát jelentős immunrendszeri és egyéb védelmet biztosítanak a szervezet számára, így jelenlétük elsődleges fontosságú a béltraktusban. Egymással szimbiotikus egyensúlyt tartanak fenn, alkalmazkodik az egyik törzs a másik szükségleteihez és egyfajta kollektív védelmet valósítanak meg. Az egyes törzsek nem azonos helyeken kolonizálódnak, hanem megkeresik a számukra legmegfelelőbb bélrendszeri klímát, de nyilván közös felületeik is vannak.
Felhasznált irodalom:
Egyetemi előadások (Budapesti Corvinus Egyetem), szakmai konzultációk, védőnői fórumok, gyerekorvosi szemináriumok, doktori értekezések, kiemelten:
http://old.semmelweis.hu/wp-content/phd/phd_live/vedes/export/baloghreka.d.pdf
