Újabb felismerések - az oligoszacharidok, mint az anyatej prebiotikus kulcsvegyületei.
Enyhe anyatej-hatást modellező élelmiszerek kutatása hazánkban
Az előző részekben szó volt arról, milyen fontos, sőt pótolhatatlan az anyatej, amelynek hatása egy életre kihat a szervezet egészére. Olyan, mint egy kémiai szoftver, amely segít a test működéseit sínre tenni, installálni, és bekalibrálni egy egyes folyamatokat. Mindezt a mai napig kutatják, és csak egy része ismeretes, valóban nagy talány az anyatej sokoldalúsága, hiszen egy „smart food”-ról vagy „starterről” van szó. Itt érdemes szólni egy még érdekesebb anyagról, a kolosztrumról.
A kolosztrum a szülés előtti és utáni napban kis mennyiségben termelődő sűrű, sárgás, hashajtó hatású folyadék, amely immunológiai hatású komponensekben (IgA, laktoferrin, leukociták) és növekedési faktorokban (pl. epidermális növekedési faktor) gazdag. Az anyatejhez képest jóval kisebb mennyiségben tartalmaz laktózt, káliumot és kalciumot, viszont jelentősen nagyobb a nátrium-, klorid- és magnézium-tartalma. A kolosztrumot nagyjából 3 nappal szülés után az úgynevezett átmeneti tej váltja fel, amely a kolosztrum és az érett tej közötti átmenetet jelenti: még mindig jelentős benne az immunológiai hatású anyagok mennyisége, de emellett már jelentős tápláló kapacitással is szolgál. Végül a szülést követő nagyjából 4-6. hétre alakul ki az érett tej. Elmondható, hogy a kolosztrumnak és az átmeneti tejnek is minden cseppje aranyat ér az újszülött számára.
Élet és védőpajzs a bélrendszerben
Az emberi béltraktusban élő hasznos, probiotikus mikrobák elősegítik a vírusfertőzések elleni hatékonyabb védekezést. A nyálkahártya felszínen laktobacillusokkal való helyi (lokális) kezelés például az ún. neutrofil granulociták növekedését és azok aktivációját idézi elő, ilyen módon védettséget eredményez az influenzavírusok számos válfajával szemben. Újszülöttekben a hasznos flóra mérhetően fokozza a fertőzésekkel szembeni ellenállást. Anyatejjel táplált csecsemőkben a bifidobaktérium-túlsúllyal (dominanciával) rendelkező bélflóra nagyobb ellenállóképességet eredményez, mint ami a tápszerrel táplált újszülötteknél tapasztalható. A tápszerhez adagolt bifidobaktériumok ugyanakkor a bélrendszeri (enterális) fertőzések kockázatát jelentősen csökkentették. Rotavírus fertőzésben megbetegedett gyermekek laktobacillusokkal végzett kezelés hatására gyorsabban gyógyultak. A kezelés akut fázis alatt a vérben nőtt a keringő immunglobulin (ellenanyag)-termelő sejtek száma, illetve a rotavírus ellen termelt specifikus ellenanyag (IgA, IgG) mennyisége. A szakemberek megállapították, hogy a hasznos bélbaktériumok a szervezet immunitásának kulcselemeit képező ún. Peyer-plakkokban található immunsejteket (az ún. mucosalis T-sejteket) aktiválják, amelyek aztán a szervezet távoli helyein is igen hatékony ellenállást fejtenek ki a behatoló kórokozókkal, vírusokkal szemben.
A bélflóra létfontosságú szerepet tölt be nemcsak a gyomor-bélrendszer, hanem a teljes szervezet védelmében. Korunkban azonban a növekvő ellenálló képességgel rendelkező - emberi szervezetben élő, vagy kívülről érkező - káros mikrobák egyre gyengébb védelmi rendszerekkel találják szemben magukat testünkben, amely a jelenben és a közeli jövőben fokozódó fertőzési hajlammal párosul. Ilyen értelemben az egyre terjedő fertőzések egyik legfontosabb oka a humán bélflóra káros mikrobák irányába történő eltolódása, illetve a bélrendszeri egyensúly rendszeres és tudatos visszaállításának elmulasztása. Természetesen az előnyös bélbaktériumok nem védenek meg bennünket minden agresszív kórokozótól, azonban általános értelemben csökkentik a fertőzés kialakulásának esélyét, és lehetővé teszik a gyorsabb bélrendszeri és egyéb regenerációt. (hatékony kiegészítői a megelőzésnek és terápiának). A szakmai vélemények is alátámasztják, hogy korunk fertőzéseinek egy része megfelelő bélrendszeri immunitás segítségével elkerülhető volna.
Új eredmények: különleges prebiotikus szénhidrátok az anyatejben
Az anyatejben lévő védőanyagok kutatása az 1900-as évekre vezethető vissza, amikor a magas csecsemőhalandósággal összefüggésben egyes kutatók felfigyeltek arra a jelenségre, hogy az anyatejjel táplált csecsemők túlélési esélyei jelentősen magasabbak nem anyatejjel táplált társaikhoz képest. Az elmúlt időben ismét a tudósok figyelmének középpontjába került ez a téma, és néven is nevezték az értékes vegyületeket: ezek az anyatej-oligoszacharidok, azaz közepes szénláncú, speciális, nem emészthető, egyedi szerkezetű szénhidrátok. (Itt meg kell jegyezni, hogy a későbbi növényi alapú étkezés szintén a prebiotikus és egyéb hatások révén immunvédelmet is szolgál.)
A fehérjék, a tejcukor és a zsírok jelenléte nyilvánvaló, hiszen ezek az anyatej tápláló funkcióját adó komponensek. Ám egy izgalmas kérdés az, hogy miért fordulnak elő az anyatejben nagy szerkezeti változékonyságot mutató, emészthetetlen szénhidrátok, amelyek a fehérjékkel nem kapcsolódnak, azokat meghaladó mennyiségben (5-20 g/l) vannak jelen, és az anyatej harmadik leggyakoribb összetevői a laktóz és a zsírok után. Mivel az anyatejben egyetlen vegyület sincs véletlenül, ennek okát kutatják a mai napig és már számos érdekes összefüggésre fény derült.
Meglepő adat: a prebiotikumok az anyatej fehérjéit is megelőzik
Az oligoszacharidok mennyisége a kolosztrumban a legnagyobb, itt akár a 20-25 g/l koncentrációt (2-2,5%-ot) is elérheti. Mivel egy újszülött egy alkalommal 60-70 g anyatejet eszik (napi 450-500 g), így naponta 1-1,3 gramm (1000-1300 mg) oligoszacharid jut a baba szervezetébe, ez igen jelentős mennyiség, egy 3000-3500 grammos csecsemő esetében (ne feledjük, hogy a testtömeghez való arányítás számít). Ebből adódóan a szakértők abból az előfeltevésből indultak ki, hogy az oligoszacharidoknak jelentős biológiai szerepük kell, hogy legyen.
Mégis felmerült a kérdés: a várandósság utolsó, igen energiaigényes, „fárasztó” fázisa, majd a szülés után miért fektet ennyi munkát az anyai szervezet látszólag felesleges, bonyolult szerkezetű anyagok bioszintézisébe, amikor ebben az időben minden egyes megtakarított kalóriára szüksége van az anyának? Miért termel ezekből többet, mint amennyi fehérje van az anyatejben (hiszen eddig úgy tudták, a fehérjék a legfontosabbak, no meg a laktóz és a lipidek)? E kérdésekre keresték a választ a doktori körök, és úgy látták, nagyon megalapozott és nyomós okra van szükség, aminek utána kell járni, hiszen áttörést hozhat akár az emberi táplálkozásban is.
Vessük össze a különböző anyatejeket prebiotikumok terén! A kognitív fejlődés kulcsa, avagy az elefánttej titka
Ha az emberi, női anyatejet összehasonlítjuk más emlősök tejével, azt látjuk, hogy vannak eltérések a makrotápanyagokban is (fehérjék, zsírok stb.), de az emberi anyatej egyedülállóan nagy mennyiségben tartalmaz prebiotikus oligoszacharidokat. Emellett a képződő oligoszacharidok komplexitása is igen jelentős (ezt főként az anya genetikai faktorai befolyásolják), azaz az embernél egyedi és bonyolult ún. oligoszacharid-mintázat figyelhető meg. Az állatvilágban egyetlen állatot találtak eddig, amelyiknek a teje megközelíti ezt: az elefánt. Ennek oka az lehet, hogy mind az ember, mind az elefánt (mint faji sajátosság) lassan növekszik, viszonylag nagy és jól fejlett központi idegrendszerrel rendelkeznek, és ennek fejlődése mindkét faj esetében főként a születés után történik meg, emellett mindkét faj magas intelligenciával is bír (nyilván az elefánt az állatvilághoz képest) és sok tanult viselkedést mutat.
Az elefánttejjel kapcsolatos kutatások érdekes módon közelebb vitték a tudósokat a kérdés jobb megértéséhez (túl az emberi anyatej vizsgálatán). Próbálták megfejteni, hogy miért komplexebb összetételű az elefánttej, mint például az emberszabású majmok teje, és ezt a kognitív jellemzőkben látták. Kiderült, hogy az elefántoknál az agyvelő fejlődése (és kontroll funkciója az idegrendszer felett, azaz az enkefalizáció mértéke) jelentősen meghaladja az emberszabásúaknál mérhető értékeket. Ennek ellenére - általános értelemben - a főemlősökre a sokkal komplexebb oligoszacharidok jelenléte, és azok nagyobb változatossága (diverzitása) jellemző, a nem-főemlősökhöz képest (az elefánt tehát ritka kivétel).
Minden emlősfajnak megvan a „magához való teje”. A legokosabb, egyénre szabott táplálék.
Az emberi tejben található oligoszacharidok szerkezete és változatossága, ahogy erről korában szó is volt, eltér akár a csimpánzok, akár más emlősök tejétől, itt tehát valami titoknak kell lennie. Kiderült, hogy az immunológiai szempontból jelentős (ún. fukozilált) oligoszacharid-kötések nagy arányban megjelennek az emberi anyatejben, ezek a bélvédelem kulcsszereplőivé is válnak. A főemlősök tejében ez utóbbi anyagok kisebb mértékben vannak meg (csimpánzoknál több, gorilláknál igen kevés).
Ami itt rossz hír: a tápszergyártás szempontjából szóba kerülő háziállatok - szarvasmarha, kecske, bárány, sertés - teje alig tartalmaz tartalmaz funkcionális és védő oligoszacharidokat, és ezek diverzitása is csekély az emberi tejhez mérten, sőt szerkezei eltérések mutathatók ki. Nyilván ez magyarázza a tejek fajspecifikusságát, minden emlősfajnak megvan a „magához való teje”, sőt, még ennél is többről van szó: a fajon belül is az egyedek a genetikai adottságaik szerint termelnek megfelelő összetételű tejet a kicsinyeiknek, valamint a születés milyensége is meghatározó a beltartalom terén (pl: koraszülés esetén máris változnak a makrotápanyagok és oligoszacharidok). Úgyis mondhatnánk, hogy az anyatejnek „lelke van”, ez egy „smart and individual food”, egy okos és csak az adott időben születő apró élőlénynek vagy élőlényeknek készülő, friss - úgy is mondhatnánk, alkalmazott - funkcionális védőtáplálék. Más egyednek vagy fajnak adva nyilvánvalóan elvesznek az előnyei, sőt fajok között kifejeződnek a hátrányai is (pangás a bélben, allergiák és intoleranciák, nyálkaképződés, eltérő és „félreértett” immunológiai üzenetek stb.).
Itt meg kell állapítani, hogy az emberiség a tehéntej és az egyéb állati tejek bevitele révén olyan területre és útra tévedt, amit maga sem látott be előre, és más fajok tejét helyezte közforgalomba, majd azt népélelmiszerként állította be. Ma már tudható, hogy ez hiba volt, hiszen a fajspecifikus élelmiszerek éltetőek annak, aki kapja, de más faj (fiatal és felnőtt) egyedeinek adva mindennapi szinten problémák forrásává válhat. A természetben csak akkor látunk ilyenre példát, ha élet megmentéséről van szó, azaz az állatvilágban egy fajon belüli – kivételes esetben egy más fajhoz tartozó - másik anya táplálhatja azt a kis élőlényt, amelyiknek a vér szerinti anyja elhagyta őt vagy elpusztult. Ám ezen kívül más esettel nem találkozunk, az ember az egyetlen faj, amelyik ezt nemcsak futószalagszerűen megvalósítja, hanem ajánlja és széleskörűen sulykolja ennek fontosságát (itt most nincs lehetőség szólni a tejelő állatok betegségeiről és az egyéb, nagyüzemi gyártással kapcsolatos problémákról).
Felhasznált irodalom:
Egyetemi előadások (Budapesti Corvinus Egyetem), szakmai konzultációk, védőnői fórumok, gyerekorvosi szemináriumok, doktori értekezések, kiemelten:
http://old.semmelweis.hu/wp-content/phd/phd_live/vedes/export/baloghreka.d.pdf
