Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Az ún. szimbiotikus, új generációs élelmiszerek hazai kutatása - pontokba szedett összegzés

Kis álomból nagy lett: a csíráztatott és fermentált magvak által termelt védőanyagok, vitaminok mennyisége felülmúlt minden várakozást. Az elmúlt évek egyik legjelentősebb hazai, vegán tudományos munkájáról készített összegzést Bio Gabi 50+30 pontban.

Kicsinek indult, világszintű kutatómunka lett

 

2016-ban néhány kutató elme találkozott, talán jó időben és jó helyen. Szó szót követett, majd a szavakat a tettek, és a hónapok alatt kialakult egy nagy volumenű kollektív, hazai tudományos műhelymunka, ahol bio magvakból kiindulva funkcionális, igen magas biológiai értékű élelmiszer készül. Szakmai partnereinkkel együtt úgy gondoljuk, hogy jelenleg ez a természetes módszerek legjobbja, amely megőrzi az arányokat, és nem tesz mást, mint engedi a természetes folyamatokat működni úgy, hogy többféle értéksokszorozó modellt ötvöz. Az eredmények és a tapasztalatok jelentősek. Bár a jelenlegi fejlesztői projekt a hetedig évébe lép, a mögötte húzódó tudományos és kutatói-tapasztalati háttér több évtizedes, és igen komoly szakirodalomra, doktori munkákra alapoz. A kutatás választ adott számos korábbi kérdésre (antinutritívok, B12 termelés a növényekben, pre- és probiotikumok immunvédő hatásai, bélrendszeri cross-talk mibenléte stb.), segített jobban érteni a szimbiotikumok működését és új megvilágításba helyezi a "plant-based" étkezést, a teljes értékű növényi táplálkozást, meglelve az eddig hiányzó láncszemeket is. 

Foglaljuk tehát össze az eddig elért eredményeket és a Blnce (kiejtve: belensz) tudományos fejlesztések főbb jellemzőit, amelyek természetesen a későbbi komolyabb megismerés, vizsgálatok során bővülni fognak újabb előnyökkel, hatásokkal.

 

A Blnce tudományos fejlesztések részletes jellemzői 30 pontban


 

  1. 100%-ban magyar innovációs munka eredménye, a termékek Magyarországon készülnek, egyedi technológiával, világszintű kollektív szakmai projekt keretében.

  2. 100%-ban vegán termékek.

  3. Nyers formák, így minden hőérzékeny, illékony anyag bennük marad (az ottjoni készítéskor sem érheti ezeket 42 fok feletti hőhatás).

  4. 48 órán keresztül csíráztatott, ökológiai gazdaságból származó magvakból készülnek.

  5. A teljes magmátrixot hordozzák, azaz a külső héjrész alatti „éléskamra-réteget” is hordozzák.

  6. Az aktív csíramátrixon 8-féle probiotikus tejsavbaktérium szaporodik el 72 órán át (meghatározott hőmérséklet és páratartalom mellett), amelyek a csírázott mag által előbontott anyagokból további értékes vegyületeket készítenek, így alakul ki az ún. aktív biomassza, vagy szimbiotikus (azaz immár pre- és probiotikumokat hordozó) csíramátrix.

  7. Enzimaktívak, a magvak és a tejsavbaktériumok természetes enzimjeit tartalmazzák, ezek segítséget nyújtanak az emésztésükhöz, egyben tovább folytatják a munkát a gyomor- és béltraktusban.

  8. Mind a csírázásnak induló magvak, mind az élő tejsavbaktérium kultúrák enzimes bioszintéziseket és biokatalizációkat folytatnak, ezek olyan termelő és átalakító folyamatok, amelyek új értékes anyagokat, vitaminokat, antioxidánsokat, prebiotikus anyagokat jelentenek.

  9. Nem „emberi kéz” által felépített, mozaikszerű termékek (mint a legtöbb shake-alap a forgalomban), hanem természetes módon előálló fejlesztések (aránytartó modellek egymással egyensúlyban lévő élő sejtekkel, enzimekkel, karmester-vegyületekkel).

  10. Az élő szimbiotikus anyag nagy része ellenáll a gyomor- és bélrendszer enzimjeinek, azaz a mikrobák jelentős hányada folytatja a hasznos tevékenységet a tápcsatorna mintegy 8-9 méter hosszú szakaszán.

  11. Támogatják a hasznos flóra és a bélnyálkahártya közötti kémiai kommunikációt (cross-talk), amely a bélvédelem egyik fontos eleme (adaptáció, alkalmazkodó szintézis, a szervezet igényei szerint).

  12. Támogatják az ún. korai hasznos bélflóra kialakulását, amely a népesség legnagyobb részénél hiányzik, sokaknál a jótékony kultúrák visszaszorulnak és a vastagbél felé tolódnak, ahol már nincs tápanyag-felszívódás. A korai flóra által szintetizált anyagok a termékek által még fel tudnak szívódni a vékonybélben, ideértve a B12-vitamint is.

  13. Az ásványi anyagok és a nyomelemek hasznos ionizációs folyamatokon mennek keresztül, ez támogatja a felszívódásukat.

  14. A csíráztatás és fermentáció során képződő izoflavonok, lignánok, genisztein, daidzein felszívódását támogatják a vékonybél végső szakaszán (különösen változókor esetén előnyösek, de fiatalabb korban is védő hatásúak részben ezek az anyagok a távol-keleti népek hosszú életének és egészségének titkai).

  15. A hozzáadott nyomelemek (cink, réz, szelén) egy német innováció révén kerülnek a termékekhez, ami élesztőkben szervesen kötött formákat jelent, ezek hasznosulása igen jó.

  16. A nyers növényi magvakban lévő és a szakirodalmak által jelzett emésztést zavaró, antinutritív anyagok (lektinek, fitátok, tripszin-inhibítorok) elbomlanak a gyártás és az emésztés során.

  17. Olyan probiotikus mikrobanemzetségek kerülnek alkalmazásra, amelyek évezredek óta alkalmazkodtak az emberi szervezethez és ismerik a humán rendszerek szükségleteit (Mecsnyikov-féle kutatások).

  18. A gyártás közben a magvak és a tejsavbaktériumok nagy eséllyel felhalmozzák a későbbi gyors DNS-szintézisekhez szükséges nukleotidokat, ez a jelenség a szakirodalmak szerint segítik a DNS-ek pontos másolását, a sejtmegújulási folyamatot a szervezetben.

  19. Tejfehérjét, laktózt, tejszármazékot és más, állati eredetű termékekből származó anyagokat nyomokban sem tartalmaznak.

  20. Általánosan hipoallergén összetevőket hordoznak (az üzembe szezámmag, olajos magvak és gluténtartalmú alapanyag bekerülnek).

  21. Fehérjében gazdagok, teljes értékű proteineket tartalmaznak, az aminosavak egymást kiegészítik (komplettált formák).

  22. Minden vitamint és nyomelemet hordoznak, egy részét a magvak és a mikrobák termelik, kis része hozzáadásra kerül kiegészítő jelleggel (szupplementáció).

  23. Jelentős részük ún. kétszer laktofermentált forma, azaz az első beoltást követően a tejsavbaktériumok elszaporodnak, majd a folyamat végén egy második beoltást is kapnak a biomasszák, ez utóbbiak a szervezetben csatlakoznak az elsőkhöz.

  24. Támogatják a vastag- és végbélben a pH-beállítást a tejsavas erjesztés segítés révén, ami igen előnyös a jelzett bélszakaszoknak (megelőzik a rothadási folyamatokat).

  25. A gyártási folyamat során hasznos gamma-amino-vajsav és oryzanol képződik, amelyek segítik a vércukor- és inzulinszint szabályozását (közvetlenül a hasnyálmirigyhez jutnak), emellett a bél-agy tengely és a cross-talk fontos vezérlői (ún. karmester-molekulák).

  26. Lassan felszívódó szénhidrátokat hordoznak, amely a GABA-hatással és az alacsony egyszerű cukortartalommal együtt nagy előny.

  27. Segítik az agyban az éhség-jóllakottság érzés szabályozását, így a nassolás, a rendszertelen és ötletszerű étkezések ellen hatnak.

  28. Támogatják az édesség- és általában az ételfüggőségek elleni küzdelmet, e téren sok jó tapasztalat gyűlt össze eddig is (a fermentált csíramátrix, a GABA, a B-komplex vitaminok és a nyomelemek együttes hatása, egyéb karmester-vegyületek mellett).

  29. Támogatják a súlybeállítást, hasznos kellékei a fogyókúrás programoknak, számos tapasztalattal, eredménnyel (rövid szénláncú zsírsavak is képződnek, SCFA - short-chain fatty acid).

  30. Változatos módon, sokféle szerkezeti mintázatban tartalmaznak élelmi élelmi rostokat.

  31. A csíráztatás és laktofermentálás során ún. enyhe anyatej-hatású glüko- és frukto-oligoszacharidok képződnek (sokféle mintázat szerint), amelyek máig doktori disszertációk témái, és a fertőző ágensek megkötésében, valamint a hasznos kultúrák szelektív táplálásában játszanak szerepet (immunmoduláció, cross-talk, infekciók csökkentése, versengő vagy vetélkedő gátlás, prebiotikus hatások).

  32. Külön tejsavasan fermentált rostokat kapnak a termékek, ezek hozzáadott értéket jelentenek, különös tekintettel a bél- és immunvédelemre. Ezek között kiemelkedő a fermentált barnarizs-korpa, mint a GABA-szintézis és a prebiotikus oligoszacharidok képzésének egyik eszköze.

  33. A magvak mellett gyümölcsalapú szuperkoncentrátum-porokat (áfonya, gránátalma, banán, stb.) is kapnak a gyümölcsös shake-alapok, ezek bioflavonoidokat, oxidatív gyököket semlegesítő színanyagokat hordoznak.

  34. Az innovációk gyártásakor (csírázás és fermentáció) az ún. biológiai ultracsúcsok figyelése történik, azaz a tápanyag-maximumok elérésekor a folyamatokat a kutatócsoport felfüggeszti, a biomátrixot pedig intenzív vákuumban beszárítja, majd egyéb értékes anyagokkal gazdagítja (gyümölcspor, funkcionális élesztők, második tejsavbaktérium-beoltás stb.)

  35. Értéksokszorozó (multiplikáló) természetes technológiával készülő termékek, az eredeti teljes nyugvó magvak biológiai értékének 7-14-szeres növekedéséről van szó, a korábban említett antinutritív anyagok lebomlása mellett.

  36. A tudományos munka a teljes gabonák hatékonyabb emészthetőségére, jobb hasznosíthatóságára épül. A jelenlegi ismeretek szerint a legmagasabb biológiai értékű nyers, gabonaalapú élelmiszerekről van szó, amit valaha természetes módszerrel gyártottak.

  37. Környezettudatos gyártási modellről van szó, külön talajt nem igényel (nem foglal), víz szükséges hozzá.

  38. A fajlagosan magasabb tápértékű fejlesztésekkel csökkenthetők lehetnek a mélyszegénység, élelemhiány miatt kialakuló tápanyaghiányos állapotok gyermekeknél és felnőtteknél, akár emeletes (térben többszintes) modellben is megvalósítható az előállítás (helygazdaságosság).

  39. A jó hasznosíthatóság miatt az idősek, sportolók, várandós és szoptatós anyák és egyes felszívódási zavarokkal küzdők számára is segítséget nyújthatnak.

  40. A szakmai modell egy új táplálkozási kultúra alapját képezheti, amelyben a csíráztatott és tejsavasan fermentált ún. szupermagvak vállalják a főszerepet. Ezek idővel a kenyérfélék, pékáruk, sőt a nyugvó magvakból készülő müzlik, gabonapelyhek helyébe léphetnek, mivel jóval kisebb mennyiséget is elegendő belőlük fogyasztani a megfelelő tápláltsági állapothoz.

  41. Az élő szupermag-mátrixok rendszeres bevitelével mérhetően csökkenthető a napi általános táplálékbevitel, a korábban jelzett egyensúlyi állapotok (vércukor- és inzulinszint, éhség-jóllakottság, bélrendszeri kommunikáció, cross-talk, immuntámogató folyamatok stb.) beállítása miatt. A gabonaalapú szupertáplálékok ilyen értelemben a gazdaságos, mértéktartó táplálkozást segítik hosszabb távon.

  42. Többféle formában készülnek: shake-alapok, szuperszeletek, crunchy-k, így sokoldalú, változatos módon alkalmazhatók napközben.

  43. Instant, azonnal fogyasztható, praktikus kivitelűek, utazáshoz, kiránduláshoz, üdüléshez elvihetők, csak víz vagy növényi tej szükséges a shake-alapokhoz, hőhatás nélkül.

  44. Káros vagy gyanús adalékanyagokat nem tartalmaznak, édesítésre szteviol-glikozidokat (szteviát), egyéb ízesítésre természetes kivonatokat alkalmazunk.

  45. Az ún. smart foods, azaz az okos élelmiszerek kategóriájába tartoznak, ami azt jelenti, hogy dinamikus egyensúlyt tartanak a szervezettel, adaptálódnak hozzá, a hasznos mikrobák (cross-talk), a karmester-vegyületek (GABA, flavonoidok stb.), és a szabályozók, antioxidánsok (vitaminok, nyomelemek) révén.

  46. Kiemelt hatásuk az immunrendszer mellett az agyi-idegi védelem és szabályozás, így szerepet kapnak a stresszes életvitel melletti előnytelen folyamatok visszaszorításában.

  47. A velük együtt elfogyasztott (növényi) ételeket, a szakirodalmak és tapasztalatok szerint – képesek részlegesen integrálni az aktív szupermátrixhoz, azaz a vékonybélben az egyéb gabonák, hüvelyesek, olajos magvak, zöldségfélék és gyümölcsök a laktofermentált rendszerhez tudnak csatlakozni, megtalálva az egyensúlyt az emésztés során. Nyilván ez még szintén kutatási téma.

  48. Élsportolók számára konkrét tapasztalatok állnak rendelkezésre, a termékek eddig két olimpián bizonyítottak, Rióban és Tokióban (cselgáncsozóknál).

  49. Hozzáadott cukrot nem tartalmaznak, eredendően alacsony egyszerű cukortartalom jellemző a termékekre. Nem tartalmaznak hozzáadott fruktózt és maltodextrint.

  50. Zsírszegény termékek, pálmaolaj- és transzzsír-mentesek (minimális kókuszolajat csak a szeletek tartalmaznak).


Egészségre vonatkozó főbb állítások

 

(Slim Flash és Immunshake 5in1 termékek esetében mindegyik, a crunchy-k esetében egyes állítások alkalmazhatók, a 432/2012 EU rendelet szerint)

 

  1. Hozzájárul az idegrendszer normál működéséhez.

  2. Hozzájárul a normál pszichológiai funkció fenntartásához.

  3. Hozzájárul a szív megfelelő működéséhez.

  4. Hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez.

  5. Részt vesz a normál sav-bázis egyensúly fenntartásában.

  6. Részt vesz a normál szénhidrát-anyagcserében.

  7. Részt vesz a makrotápanyagok és a zsírsavak normál anyagcseréjében.

  8. Hozzájárul a normál szellemi működés fenntartásához.

  9. Hozzájárul a normál DNS-szintézishez.

  10. Szerepet játszik a normál termékenység és szaporodás fenntartásában.

  11. Szerepet játszik a normál fehérje- és glikogén-anyagcserében.

  12. Hozzájárul a haj, a köröm, a bőr és a kötőszövetek normál állapotának fenntartásához.

  13. Hozzájárul a nyálkahártyák normál állapotának fenntartásához.

  14. Hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez.

  15. Részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban.

  16. Hozzájárul a normál vörösvértest-képződéshez és a vasanyagcseréhez.

  17. Szerepet játszik a sejtosztódásban.

  18. Hozzájárul a normál homocisztein-anyagcseréhez.

  19. Hozzájárul a fáradság és kifáradás csökkentéséhez.

  20. Hozzájárul a hormonális aktivitás szabályozásához.

  21. Hozzájárul a megfelelő kollagénképződéshez.

  22. Hozzájárul a normál fogazat és fogíny állapotának fenntartásához.

  23. Hozzájárul a normál csontozat és izomzat fenntartásához.

  24. Részt vesz a normál aminosav-szintézisben.

  25. Hozzájárul a pajzsmirigy normál működéséhez.

  26. Hozzájárul az emésztőenzimek normál működéséhez.

  27. Hozzájárul az elektrolit-egyensúly fenntartásához.

  28. Részt vesz a normál oxigénszállításban.

  29. Hozzájárul a vér normál koleszterinszintjének megőrzéséhez (telített zsírokban szegények 1,5g/100 g alatti értékekkel, kivéve a csokoládés termékek, ezeknél 2 g/100 g).

  30. Hozzájárul a normál látás fenntartásához.

A tárgyalt fejlesztések a következők: SLIM FLASH (többféle ízben), IMMUNSHAKE 5IN1 (kétféle ízben), BEAUTYSHAKE 5IN1, SENIORSHAKE 5IN1, LENMAG- TÖNKÖLY- ÉS FÖLDIMANDULA CRUNCHY, SZELETEK (Slim Flash, Beauty).

Bízunk abban, hogy a szakmai munkák sokaknak hasznára válhatnak a jövőben és előmozdíthatják egy jobb, minőségibb, reményteljesebb élet megélését a mindennapokban, testi, lelki és szellemi értelemben egyaránt.

A Blnce kutatócsoport és a szakmai parterek, tudományos munkatársak nevében:

Tóth Gábor 

Az oldal tetejére