Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Balázsnak igaza van - szerintünk

...és ezt nagyon becsüljük benne.

Nemrég kitett egy Facebook posztot ugyanis a Seaspiracy című Netflix flimről, amit mi is nemsokkal azelőtt láttunk - és ránk is éppolyan nagy hatást gyakorolt, hogy ha mi lettünk volna Balázs helyében, biztos ugyanígy nyilvánosságra hozzuk a gondolatainkat. 

Az E-mentes övezet nem csak vegánoknak szól, sőt! Mégsem hallgathatjuk el, hogy a teljes értékű növényi alapú étrend mellett tesszük le a voksunkat, ami egyre több tanulmány és tudományos publikáció szerint is a legjobb választás a Földünknek, és az egészségünknek. A csapatunkból többen is növényi étrenden vannak, tehát nálunk nem csak egy hangzatos jelmondat ez, hanem valóban így is élünk, és élvezzük ennek minden pozitív hatását. 

A Seaspiracy nyomozója, Ali Tabrizi azonban környezetvédelmi vonalon indult el: arra volt kíváncsi, honnan származik a rengeteg óceáni műanyag szemét, ami állatok milliónyinak pusztulását okozza, és végső soron a mi szervezetünkbe is visszakerül mikroműanyag formájában. Félelmetes adatokat sorakoztat fel a film, kezdve onnan, hogy a tengerekben és óceánokban élő fitoplanktonok évente négyszer annyi szén-dioxidot kötnek le, mint az amazonasi esőerdő, és a légköri oxigén 85%-át termelik - csakhogy a bálnák, delfinek, és más tengeri emlősök termékenyítik meg őket, amikor feljönnek levegőt venni. Azok a bálnák és delfinek, akik műanyaggal teli gyomorral sodródnak partra, tömegével. 

Minden egyes percben egy teherautónyi műanyag szemetet dobunk a tengerbe, ahol épp több mint 150 millió tonna úszik jelenleg. 

 

Ali azonban Japán felé veszi az irányt, ami a nemzetközi egyezmény ellenére folytatott bálnavadászat, a kihalás szélén álló tonhalak pusztítása, és a cápauszonyleves hazája, mondván, ha meg akarja érteni az emberiség óceánokra gyakorolt hatását, akkor ezekkel a jelenségekkel kell kezdenie. Itt egy szabályos kémfilmbe csöppenünk, rejtett kamerákkal, hightech megfigyelő eszközökkel és a mindenhol jelen lévő rendőrséggel. Természetesen mindannyian hallottuk már, hogy a cápákat levadásszák az uszonyukért, amit levágnak róluk, őket pedig visszadobják a tengerbe, azonban valami hihetetlen borzalmas látvány az a rengeteg levágott uszony egy helyen. Sőt, ami a cápákat illeti, nem attól kell tartani, hogy cápák vannak az óceánban, hanem attól, ha nincsenek. Ők ugyanis a csúcsragadozók, és a jelenlétükre óriási szükség van ahhoz, hogy az ökoszisztéma ne boruljon fel, márpedig a populációjuk vészesen zuhan. Nem is csoda, hiszen óránként 10-30 ezer cápát ölünk meg - összehasonlításként a cápák évente 10 embert.

Ennek közel felét mellékfogásként, amit aztán hulladékként visszadobnak az óceánba.

 

Évente legalább 50 millió cápa kerül így hálóba. A halfogások majdnem 40%-a mellékfogás, amit visszadobnak, de a legtöbbjük már azelőtt halott, mielőtt a vízbe érne. Tehát a cápauszonyleves bojkottálása csak a probléma egyik része - a valóság az, hogy a halfogyasztás legalább olyan problémás, ha nem rosszabb, mint a cápauszonyipar.

 

Itt egy újabb fejezethez érünk. A legtöbb halat tartalmazó élelmiszert ugyanis egy fenntartható halászatot garantáló ikonnal látják el, ami bizalmat ébreszt, és azt hivatott jelenteni, hogy az adott termék olyan halászhajóról származik, ahol nincs mellékfogás. Természetesen fizetni kell az ikon jogtulajdonosának a használatért, de a valóság az, hogy igazából egy szervezet sem tudja garantálni a mellékfogás-mentességet, sőt, a fenntartható halászatnak igazán még definíciója sincs. Könnyű belátni, hogy meglehetős nehézségekbe ütközik ellenőzni a szabályokat, ha 4,6 millió halászhajó van a tengereken

300 000 bálna és delfin hal meg évente mellékfogásként, tehát valójában a halfogyasztással ezeket a szépséges állatokat is pusztítjuk.

 

Volt olyan elfogott halászhajó, amelyik 45 delfint ölt le 8 tonhalért, miközben "delfinbiztos" tonhalat halásztak. 

Nos, visszatérve a műanyagra,

a tengerben található műanyag szemét 46 százaléka halászháló.

 

A horogsoros halászat pedig annyi damilt használ, amennyivel 500-szor körbe lehetne tekerni a földet - naponta! Jól érzékelteti a helyzetet az a szám is, hogy évente 100 teknős hal meg a tengeri műanyagszennyezés miatt, de csak az USA-ban évi 250 000 teknőst fognak el, sebeznek meg vagy ölnek meg az ipari halászat következtében. És hát csoda-e, hogy a globális halpopulációk néhány esetben a kihalás szélén járnak, a tudósok pedig azt prognosztizálják, hogy 2048-ra gyakorlatilag kiürülnek az óceánok, ha minden egyes percben ötmillió halat fognak ki?

Nagyon érdekes adalék ehhez, hogy a tengeri élőlények mozgása a tengervíz keveredésére akkora hatással van, mint a hullámok, a szél, az árapály stb. együttesen, és ha kipusztítjuk őket, az úgy tűnik, hozzájárulhat a tengerek felmelegedéséhez. Ráadásul a vonóhálózás során akkora hálókat feszítenek ki, amekkorába akár 13 jumbo jet is belefér, az aljára pedig súlyokat raknak, amivel felsértik a tengerfeneket, mérhetetlen pusztítást okozva ezzel.

Nem kevesebb, mint 4316 focipályányi területet tesznek ezzel tönkre a tengerfenéken - minden egyes percben.

 

De vajon miért van az, hogy a legnagyobb természetvédő szervezetek mélyen hallgatnak a témáról? Ali hiába próbálta meginterjúvolni őket, volt olyan szervezet, amelyik konkrétan kidobta. Így hát követte a pénz útját, és hamarosan össze is állt a kép. A fenntartható logót kiadó szervezet egyik alapító vállalata maga is a szektorban működik, sőt, bevételének jó része a logóból származó jövedelem volt.

Ha mindez nem lenne elég, még itt van az illegális halászat problémája is. Az USA-ban az importált, vadon befogott halak harmadát illegáisan fogtak ki és adtak el. Szívbemarkoló látvány volt, ahogy a libériai partoktól messze, a Sea Shepherd által letartóztazótt kínai fenékhálós halászhajóról nézve Ali két afrikai halászt vett észre egy kenuban, akik azt jelezték: éhesek. Az illegális halászat "elfogta" előlük azt a halat, ami lehet, hogy éppen a te tányérodon landolt, nekik viszont a mindennapi betevőt jelentette volna. 

Talán azt gondolhatod, kedves Olvasó, hogy a haltenyésztés, amiből a világ tengeri élelmiszerének a fele származik, lehet a megoldás. Sajnos ez sem igaz. 1 kg tenyésztett lazachús előállításához ugyanis 1.2 kg tápra van szükség, ami jórészt szárított halliszt és halolaj keveréke, vagyis magának a tápnak az előállításához is nagyon sok halra van szükség. A haltenyésztés egész folyamata hihetetlen környezetszennyező módszer. És akkor még nem is beszéltünk a haltenyészetekben gyakran előforduló tengeritetű-fertőzésről, amikor az élősködők élve falják fel a halakat. Egyébként is, tudtátok, hogy a tenyésztett lazac valójában szürke, hacsak nem kevernek színezéket a tápjába? És hogy a többi tengeri herkentyűt se felejtsük ki a sorból: a mangroveerdők 38%-át pusztították el a réktenyésztés miatt.

A film azután ennél merészebb vizekre is merészkedik, hogy stílszerűek legyünk: Ali Thaiföldre utazik, ahol kiszabadult rabszolgákkal készít interjút, akik halászhajókon dolgoztak. A filmnek azonban mégsem ez a legmegrendítőbb pontja, hanem a feöer-szigeteki bálnavadászat, ami annak ellenére, hogy az emberi kegyetlenség egyik látványos példája, mégis sokkal fenntarthatóbb módszer az ipari halászatnál. A bálnavadász szavai viszont nagyon is elgondolkodtatók:

"Inkább ölök meg egy bálnát, mint 2000 csirkét." "Azt értem, hogy van, aki szerint nem kell semmit megölni, hogy együnk. Ezt megértem, de azokat nem, akik azt mondják, ne szervezzünk bálnavadászatot, de aztán más állatokat viszont megölnek. Számomra egy halnak, csirkének, bálnának azonos az értéke. Egy életük van."

Nagyon erős vonal a filmben Sylvia Earle óceánkutató megjelenése, akit Ali arról faggat, vajon érzik-e a fájdalmat a halak. A válasz egyértelmű: "Olyan szinten éreznek, amin szinte el sem tudom képzelni, hogy mi tudnánk. A halak oldalán van egy vonal, amivel a víz legapróbb rezdüléseit is megérzik."

De túl az etikai és a környezetvédelmi kérdéseken, van itt mégvalami, ami nagyon érdekelt minket, mégpedig az egészségügyi vonatkozás, közismert ugyanis, hogy mennyire egészséges a halfogyasztás. Erről a témáról egy szintén jól ismert szakértőt, a Hogy ne halj meg című bestseller szerzőjét, Dr. Michael Gregert kérdezte Ali, aki ezt a választ adta arra a kérdésre, hogy miről marad le az, aki úgy dönt, hogy nem eszik többé halat:  "Nos, amiről lemarad, ha nem eszik több tengeri ételt, az a sok mérgező nehézfém." "A vízi tápláléklánc az ipari szennyezőanyagok legkoncentráltabb forrása. Tiszta hal nem létezik, csak szennyezett és még szennyezettebb." PCB, higany, nehézfémek, dioxin, ezek azok, amikről lemaradunk. Elterjedt tévhit, hogy a hal a leggjobb forrása az omega-3 zsírsavaknak, de a halak valójában nem termelnek omega-3-at. Az igazság az, hogy

az algasejtek termelnek omega-3 zsírsavakat, amiket a halak megesznek. 

 

Ali a film végére olyan következtetésre jutott, amire mindannyian eljuthatunk, amit mindannyian megtehetünk:

"Rájöttem, hogy a legjobb, amit minden nap tehetek az óceán és a szeretett tengeri élővilág védelmére, az, hogy egyszerűen nem eszem meg őket."

"Nincs késő megragadni a legerősebb reménysugarat, amink van, hogy megmaradjon az otthonunk az univerzumban. Hogy tiszteljük, amink van, védjük, amink maradt.

Senki sem képes mindenre, de mindenki képes valamire."

Sylvia Earle óceánkutató.

Köszönjük, Balázs, hogy felhívtad erre a mi figyelmünket is!

Tartalomhoz tartozó címkék: hal haltenyésztés tenger
Az oldal tetejére