Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Egészség kívül-belül

Miklósa Erikáról, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar koloratúrszoprán operaénekesnőről sokan tudják, hogy eredetileg versenysportolónak készült, de egy szerencsétlen sérülés miatt váratlanul módosult a pályája, és lett – mindannyiunk örömére – a hazai és nemzetközi operaszínpadok sztárja. Mind a sport, mind a művészet terén csúcsteljesítmény szükséges ahhoz, hogy valaki a nemzetközi versengésben is sikereket arathasson, ezért arról kérdeztük, hogyan birkózott meg ezzel a kihívással.

Mit jelent a „csúcsteljesítmény” kifejezés az Ön számára a hivatás terén?

 

Eleve a tény, hogy valakiből operaénekes lesz, már önmagában „csúcsteljesítmény”, ha azt vesszük: az operaéneklés fizikailag és mentálisan embert próbáló feladat. Eredetileg sportoltam, akkor tanultam meg, hogy mindenből a legjobbat, a maximumot hozzam ki. Sok mindent fel kellett áldoznom azért, hogy nemzetközi élvonalba kerülhessek. Rengeteg energiát, időt, pénzt és tanulást kellett belefektetnem ebbe, de megérte, hiszen ennél érdekesebb, színesebb életet nem is kaphattam volna más hivatástól. A sikerhez a tehetség mellett az is rendkívül fontos, hogy lelkileg és testileg is egészséges legyek. Ezen a pályán hosszú távon kell építkezni, és hosszú távon kell nagyon jól teljesíteni.

 

Miben befolyásolta még a korábbi sportolói tapasztalat a zenei karrier felépítését?

 

A művészi pályámat lényegében ugyanúgy építettem fel, ahogy kiskoromtól a sportpályafutásomat. Sportolóként is hosszú távú célokat tűztem ki, és tudtam, hogy az eredmények érdekében mit kell megtennem. Nekem fontos az is, hogy mindig legyen egy szakmai „edzőm”, aki keményen fog. Már a kezdetektől mellettem áll korrepetitorom, barátom, Harazdy Miklós zongoraművész, korrepetitor, aki mindig őszinte hozzám szakmailag és emberileg is.  Ha egy operaénekes életében meghatározó – akár pozitív akár negatív – lelki változások történnek, azokat kezelni kell, mert azonnal érezhetők, hallhatók a hangon, kihatással vannak a zenei teljesítményre.

Hasonló párhuzam van a sportolói és a művész lét között a táplálkozás és a mozgás terén is.  Amikor sportoltam, oda kellett figyelni arra, hogyan táplálkozunk. Utólag visszatekintve sajnos az évek folyamán én is eléggé „gyepáltam” a szervezetemet, akár a kávéfogyasztással vagy az egyoldalú táplálkozással. Mikor kikerültem külföldre, be kellett látnom, hogy ez így nem lesz jó, mert kihat a színpadi teljesítményemre, ahol viszont mindig 100%-ot kell nyújtani. Ha nem vagyok egészséges, ha nem eszem jól, ha nem figyelek a szervezetemre megfelelően, akkor nem bírom. Ráadásul a sok utazás, a repülések, a klímaváltozás szintén erős megterhelést jelentettek.

Rendkívül elfoglalt művészként hogyan tudja megteremteni a szükséges testi és lelki egyensúlyt?

 

A tudatos váltás akkor kezdődött el az életemben, amikor elköltöztünk Bakonykutiba. A tisztalevegőjű élet sokat segített abban, hogy végül megoldódjanak az egészségügyi problémáim. Ehhez jött még hozzá, hogy újra futni kezdtem, többéves kihagyás után elővettem a futócipőmet, amire a sérülés után rá sem tudtam nézni. Lett egy edzőm is, aki életem első maratoni futására készített fel, és az volt az első mondata, hogy dobjam el a kütyüket és inkább figyeljem magamat. Hihetetlen volt, hogy az a másfél év, ami alatt felkészültem a New York-maratonra, milyen alaposan megtanított arra, hogy a testemnek mely tápanyagokra van szüksége.  Ahogy én is bölcsebb lettem, érettebb és ugye gyermekem is lett, megváltozott az életünk és még fokozottabban kellett figyelni dolgokra.  Tapasztalataim szerint az segít a legtöbbet, ha az ember odafigyel a minőségre és mennyiségre. Ennek is köszönhető, hogy 2006 óta nem voltam beteg.

A táplálkozás terén az egyik legújabb szövetségesem a Bock villányi kékszőlőmagból készült termékcsaládja.  A kékszőlőnek a héjában, a húsában és különösen a magjában hihetetlenül hasznos anyagok vannak, az antioxidáns hatású polifenolok, amelyek erősítik az immunrendszerünket, az ellenállóképességünket, akármilyen terhelésnek vagyunk is kitéve a munkában, vagy az élet más területén. Szokták is mondani, hogy nincs olyan része a szőlőnek, amit ne lehetne felhasználni valamire. A kékszőlőmag olajjal készülő kozmetikumok a bőr regenerálását és táplálását segítik elő, a szőlőmag tablettát, az -őrleményt és az -olajat pedig kúraszerűen is használjuk ősztől tavaszig az étrendünkben. A hideg idő az ember lelkére is hat. Ilyenkor szerintem a „szőlős” dolgok közvetlenül is jó hatással vannak a közérzetre, a hangulatra. Készíthetünk velük finom tésztaféléket vagy akár könnyű salátákat.

Tartalomhoz tartozó címkék: antioxidáns rost testmozgás vitamin
Az oldal tetejére