Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

A gyermekbénulástól a koronavírusig

Sokféle nézet él a védekezés módozatairól egy járvány idején, azonban segíthet a kérdések megválaszolásában az orvostörténet. A történelem tanulságai megóvhatnak bennünket az újabb kudarcoktól, ne feledjük a nagy igazságot: aki nem tanul a saját történelméből, arra van ítélve, hogy megismételje a korábbi hibáit.

Ez az egyéni életben és az emberiséget tekintve is igaz lehet. Az egyik legjobb példa erre a járványos gyermekbénulás története.

 

Védettség a kontinenseken

 

Ha jelenleg nem adatom be a járványos gyermekbénulás elleni kötelező védőoltást, és nem utazunk távoli országokba, valószínűleg nem lesz paralízises a gyermekem, mert a többi szülő gondosan beadatta, így megvan a népesség átoltottsága, védettsége egész Európában és Amerikában, azaz mások tudatossága megvédte a családomat. Ez esetben módfelett nevetséges volna azt mondani: „Látjátok, nem védekeztem és nem lett beteg a gyerekem, ez az egész csak egy nagy népbutítás, ébredjetek már fel!” Ha más sem adatja be, az átoltottság egy idő után csökken, a paralízis vírusa újra elterjed a világon és gyermekek, felnőttek újra lebénulhatnak. De mi is ez a betegség és hogyan terjedt?

 

Általános rettegés a kórtól

 

A járványos gyermekbénulást okozó poliovírus csendes gyilkos (volt), legtöbbször tünetmentes hordozó ürítette. Legfeljebb enyhe bél- vagy légúti tünettel járt, majd - egyes esetekben - 2-3 napos láztalan állapot után váratlanul megjelentek az agyhártyát érintő tünetek és kifejlődött a bénulás (paralítikus szakasz).

Az 1950-es években igen nagy riadalom volt a gyermekparalízis miatt a régi és az új kontinensen egyaránt. A szülők Európában és Amerikában rettegve nézték a paralízises gyerekeket a strandon, a köztereken, és aggódva gondoltak arra: talán minket is elér ez a betegség? Nyaranta alig engedték a gyerekeket nagyobb közösségekbe, és átjárta a gyermekparalízis réme a társadalmat. A tudomány pedig lázasan kereste a választ, maga Franklin D. Roosevelt elnök alapította meg 1938-ban a Gyermekparalízis Nemzeti Alapítványt, amelynek célja a hatékony védekezés mielőbbi megtalálása volt.

Időszakos és tartós bénulás

 

Mivel elsődlegesen a kézmosás és a személyi higiénia volt a kulcs, nyilván azokon a helyeken volt ritkább a betegség, ahol jellemző volt a rendszeres kézmosás és a megfelelő tisztálkodás. Ennek ellenére a járvány esetenként fellángolt és tombolt, máskor enyhébb formában volt jelen. A járványos időszakokban rengeteg hordozó volt, gyerek és felnőtt egyaránt. Ugyanakkor a megbetegedések mindössze 1%-a járt tartós paralízissel, de senki sem tudta, ki a vírushordozó, illetve melyik gyermek vagy felnőtt fog végül lebénulni és kit kerül el a rettegett kór.

A poliovírust hordozó emberek egy része tehát bénulásos tüneteket produkált, mások tünetmentesen, vagy enyhébb tünetekkel átvészelték a betegséget. Voltak, akik felépültek a bénulásból. A tünetek között szerepelt eleinte a nyak és a hát merevsége, a fejfájás, aluszékonyság, és az izomfájdalmak. Az idegszakaszok érintettségétől függően jelent meg ezután váratlanul a bénulás, amely akár légzési vagy nyelési nehézséggel is párosult, illetve halálhoz is vezethetett. A súlyos esetek fele végződött tartós bénulással, a többi beteg felépült, mivel a sérült idegek képesek voltak helyreállni. A felépült betegek visszatérő izomfájdalmakról panaszkodtak, ez a post-polio szindróma már nem jelentett vírusjelenlétet. Tartós bénulás esetén a gerincvelőben a mozgató idegsejtek elhaltak.

 

A kutatás nehézségei

 

A kutatás során élő és legyengített, illetve formaldehiddel elölt vírusokkal is kísérleteztek (Salk-vakcina, Szabin cseppek, stb.). Jonas Edward Salk egyébként elsőként saját magán, majd feleségén és három gyerekén próbálta ki az általa kifejlesztett új oltóanyagot, amely sikeresnek bizonyult. Ezt követte a széleskörű kísérlet, amelybe közel kétmillió gyereket, mintegy 200 ezer önkéntest és 64 ezer iskolai és egészségügyi alkalmazottat vontak be Amerikában. A program ötmillió dollárba került. (Az emberek beoltását a Salk-vakcinával később leállították, mivel váratlan komplikációk - bénulások, halálozások - léptek fel, így csökkent a bizalom az első fejlesztésű oltóanyag iránt.)

Nem volt tehát akadálymentes a kutatás, és a problémák sokasodtak. A kísérletekhez segítségül hívott rézuszmajmok veséjében ugyanis egyéb, emberre is veszélyesnek vélt (rákkeltő) vírusok is megbújtak. Később vírusmentes amerikai szürkemajmokat alkalmaztak. (A későbbi Sabin cseppek egy része is fertőzött volt az említett vírusokkal.)

Ahogy láthattuk, eleinte maga az oltóanyag is okozott idegrendszeri megbetegedéseket, bár igen kis számban (30 év alatt 47 igazolt ilyen eset volt hazánkban). Hosszú időnek kellett eltelnie, mire az orvostudomány biztonságos, mellékhatások nélküli oltóanyaggal állhatott elő, azonban ez teljes és megnyugtató védettséget hozott a népesség számára a kontinenseken.           

 

Hazai helyzet, fertőződés és a poliovírus felszámolása

 

Magyarországon komolyabb járvány volt 1931-ben, 1954-ben, 1957-ben, 1959-ben. Amerikában 1952-ben volt hatalmas járvány, 57 ezer bénulással, korábban Roosevelt elnök maga is ebben szenvedett. 1954-ben orvosi, fiziológiai Nobel-díjat kaptak a vírus kitenyésztői és kutatói.

A poliovírus akkoriban bárhol, bármikor elkapható volt, főleg a mellékhelyiségekben, de a buszon vagy villamoson is. Főként széklettel (mosdókban, WC-ékben) és cseppfertőzéssel terjedt, de a vírus megtalálható volt a megérintett, megfogott tárgyakon, kilincseken, használati eszközökön, köztereken található tárgyakon is.

Kizárólag a megelőzés segített: a személyi higiénia és a biztonságos oltóanyag. A fekete himlő után a poliovírus volt a második, amit ilyen módon sikerült felszámolni. 2002-túl Európa hivatalosan is polio-mentes.

Tanulságok

 

A gyermekparalízis orvostörténete kapcsán megállapítható, hogy szükség van a környezet megfelelő fertőtlenítésére, a személyi higiéniára, a távolságtartásra, és - nem utolsósorban - az orvostudományra. Láthattuk, hogy az oltóanyag kifejlesztése kudarcokkal is járt, és voltak nem várt események, amelyek visszavetették a bizalmat, és újabb megoldásokra volt szükség. A bizonytalanság és az aggodalom csak hosszú évek-évtizedek múlva szűnt meg e betegséget illetően, de le kell szögezni: végül a gyermekbénulást „kiírtották” Európából és Amerikából.

Nyilván ma már nem feltétlenül szükséges megfutni ezeket a „szakmai köröket”, hiszen azóta 50-70 év eltelt, és sokkal korszerűbbek a tesztelési módszerek. Egyes folyamatok azonban nem rövidíthetők le és nem spórolhatók meg, illetve kockázatmentes kutatás nem létezik egy új világjárvány idején (ahogy egy új adalékanyag esetében sem az élelmiszeriparban). Mindig van egy első kipróbálási fázis, aminek lehetnek nem várt mellékhatásai, azonban az információáramlás jelenlegi sebessége lehetővé teszi a gyors visszacsatolást.

A poliovírus csak az esetek 1%-ában okozott súlyos betegséget, ahogy ma is megfigyelhető ugyanez a jelenség. Igen sok a vírushordozó, azonban viszonylag kisszámú a súlyos eset, illetve inkább az eleve krónikus betegeket érintik a komolyabb tünetek.

Nem tudható, hogy a poliovírus esetében milyen szerepe volt az immunrendszernek (ez is gyulladást okozó mechanizmus szerint működött), azonban a bénulás tüneteit mutató betegek egy jelentős része (mintegy fele) felépült. Az új koronavírus kapcsán az immunrendszer szerepe jobban felértékelődik, és szakmai állásfoglalások születtek az életmód, az immunvédelem és a gyulladást csökkentő faktorok témáiban. Ilyen értelemben jelenleg kevésbé vagyunk kiszolgáltatottak, mint az 50-es évek társadalma, azonban az egészségtudatosság nem véd meg mindentől: szükséges az egyéb szabályok betartása is, tehát az irányelvek együttes betartása hozhat jó eredményt.

Szakmai értelemben tehát (figyelembe véve az orvostörténeti tanulságokat, valamint a COVID-19 sajátosságait) az oltóanyag beadása a veszélyeztetett populációknak (idősek, krónikus betegek, egészségügyi dolgozók) ajánlott. Nyilván a cél a minél biztonságosabb, mellékhatások nélküli vakcina elérése, és kerdésként merülhet fel, mennyire megbízható a rendelkezésre álló oltóanyag.

Tekintettel arra, hogy előbb-utóbb a be nem oltott emberek is találkozni fognak az új koronavírussal, el lehet dönteni, hogy inkább a legyengített, illetve elölt kórokozóval (oltóanyag), vagy pedig az "élő", és nagy számú, szervezetbe jutó vírusokkal (megfertőződés) szembeni ellenanyag-termelést választjuk. 

Az oldal tetejére